„ACÉL A SZÍV!”
"Jó úton haladunk!"
A magas szintű szakmai munka mellett az élvonalbeli szereplés lehetősége is nagyon vonzó azon fiatalok számára, akik részt vettek akadémiánk hétfői toborzóján.
Mint arról beszámoltunk már, óriási sikerrel rendeztük meg hétfőn délután az immáron hagyományosnak mondható toborzónkat, melyre rekord létszámban, több mint nyolcvanan érkeztek azok a fiatalok, akik akadémiánkon szeretnék folytatni és esetleg kiteljesíteni pályafutásukat. A fiatalokat óriási érdeklődéssel fogadták a rájuk kíváncsi edzők, de ott volt a "fogadóbizottság" tagjai között Radulovics Bojana is, s mint azt akadémiánk szakmai igazgatója elárulta, rengeteg ügyes gyermeket látott a kiválasztón.
- Óriási öröm volt számomra, hogy ilyen sokat eljöttek akadémiánk toborzójára, ráadásul úgy, hogy ezúttal hétköznap tartottuk meg a rendezvényt, s így is több mint nyolcvan tehetséges fiatal mutatta meg magát nekünk azért, hogy jövőre nálunk folytathassa pályafutását. Ez egyértelműen annak a szakmai munkának a dicsérete, melyhez az elmúlt nyolc évben következetesen ragaszkodtunk, s egyfajta visszaigazolása is annak, hogy ezen az úton is kell tovább haladnunk. Erős volt az idei mezőny, nagyon sok tehetséges gyermekkel találkoztunk, nem lesz egyszerű dolgunk, annak eldöntésében, hogy kire számítunk a következő esztendőtől, de ez egy olyan kellemes probléma, amivel öröm megbirkózni. Külön öröm volt számomra, hogy a Vajdaságból, Adáról is érkezett három nagyon ügyes gyermek, ez is látható eredménye annak, hogy hogy a közelmúltban együttműködési megállapodást írtunk alá az Adai Halász József Kézilabda Klub vezetőjével. Ez a kapcsolat ráadásul azóta is folyamatos, ezt bizonyítja, hogy a helyi polgármester, Bilicki Zoltán és a klub elnöke, Urbán Mónika meghívására a jövő héten Imre Vilmos társaságában ellátogatunk Adára, ahol a reményeink szerint mindkét fél nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodik majd.
Szakmai igazgatónk elmondta, hogy rendkívül fontos volt akadémiánk számára az, hogy sikerrel megrendezzék a toborzót, ezzel is megmutatva a gyermekeknek azt, hogy mennyire komolyan veszik azt a munkát, amit az utánpótlásba fektetnek edzőink.
- Azt gondolom, hogy az elmúlt években már bizonyítottuk azt, hogy minden szempontból jó kezekben vannak nálunk azok, a fiatalok, akik akadémiánkon képzelik el a jövőjüket. A folyamatos és magas szintű szakmai munkára garanciát jelentenek edzőink, a tanulási lehetőség is biztosított, s a felnőtt csapatunk idei kerete bizonyítja azt is, hogy aki tehetséges, az igenis megkapja a lehetőséget arra, hogy az élvonalban is megmutathassa magát a felnőttek között. Persze látjuk azt is, hogy infrastruktúrában lehetnénk erősebbek, de a toborzón megjelentek létszáma is azt mutatta, hogy a legfontosabb dologban, a szakmai munkában így is nagyon hisznek a hozzánk jelentkezők.
További hírek
Step by step!
2020. Jun. 02.Four new signings at Kohász!
2020. May. 28.DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.
Live: Press conference with announcements
2020. May. 27.The goal was close, but then...
2020. May. 24. #DKKA utánpótlás[Teener I.]
Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.
We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!
2020. May. 18.Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.
2015-16 EHF Kupagyőztes




