„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hullámzó játék

DKKA utánpótlás
2018. Nov. 26.
  • Facebook

Az ifjúsági bajnokságban simán nyert, a megyei felnőtt pontvadászatban viszont vereséget szenvedett akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.

Két mérkőzés is várt a közelmúltban akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttesére, mely előbb korosztályos bajnokságban, majd a megyei felnőtt bajnokságban igyekezett bizonyítani. A DAC elleni hazai ifjúsági találkozót remekül kezdték fiataljaink, akikkel támadásban és védekezésben is elégedett lehetett Takács Árpád edző. Saját kapunk előtt sok volt a megállító fault, sikerült távol tartani az ellenfelet a kaputól, megvolt a megfelelő kapusteljesítmény is, s a szerzett labdákból eredményesen vitték végig a lerohanásokat is játékosaink. Ennek köszönhetően az első félidő után 13-5-re vezetett együttesünk, mely a térfélcsere után is nagyon koncentráltan játszott, s előnyét fokozatosan növelve aratott 31-12-es győzelmet, így továbbra is az első helyen áll a harmadosztály Nyugati Csoportjában.

A szakvezetés joggal reménykedhetett abban, hogy a jó formát sikerül átmenteni a Mór elleni felnőtt megyei találkozóra, ám ez most sajnos nem sikerült. Pedig jól kezdték az első félidőt akadémistáink, ám az első tíz perc után nagyon megváltozott a játék képe. Támadásban rengeteg technikai hibát követtek el a mieink, így a hazaiak több gólt is szereztek lerohanásból, míg fiataljaink a helyzetek kihasználásával is hadilábon álltak, így a szünetre már 15-10-es vezetéssel vonulhattak a vendéglátók. A fordulás után sem változott a játék képe, támadásban és védekezésben is több kellett volna a mieinktől ahhoz, hogy szorosabbá tudják tenni a találkozót, ám a remélt javulás elmaradt, így a móriak végül 29-22-es győzelmet aratva tartották meg második helyüket a tabellán, míg akadémistáink maradtak a felnőtt megyei bajnokság hatodik helyén.

Galéria: 

További hírek

Triscsuk Krisztina in red&white again

Triscsuk Krisztina in red&white again

2019. May. 31.

Mátéfi Eszter, professional vice-director of DKKA announced a surprise signing for the handball lovers of Dunaújváros.

A defeat beyond all understanding

A defeat beyond all understanding

2019. May. 04.

We suffered a two goal defeat from Budaörs Handball.

This time Fehérvár won

This time Fehérvár won

2019. Apr. 27.

For like 40 minutes the chance was there to get points from Székesfehérvár, but the home team was better today and gained a 27-23 victory against the Kohász girls.

A well fought game

A well fought game

2019. Apr. 20.

Our girls gained a three-goal victory wit a final score of 23-20 against Mosonmagyaróvár in the Arena today.

Announcement - new stamps with sequence numbers

Announcement - new stamps with sequence numbers

2019. Apr. 17.

Numbered new stamps have been released at DKKA.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat