„ACÉL A SZÍV!”
A győzelem az elsődleges
Magának és az érte szorítóknak is bizonyítani szeretne akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa visszavágón.
Nem örülhetett sokáig a Siófok elleni parádés szerdai győzelem után akadémiánk felnőtt együttese, melynek tagjai szinte a bravúros Magyar Kupa-siker után szinte azonnal munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa-párharc visszavágójára. A mieink helyzete azonban finoman szólva sem egyszerű, ugyanis a két gárda első, dunaújvárosi találkozóját szoros első félidőt követően nagyon simán, 26-18-ra nyerte a spanyol bajnok, vagyis György László tanítványai tetemes hátrányból vágnak neki a vasárnap déli tizenkét órakor kezdődő spanyolországi visszavágónak. Ilyen előzmények után nem a Kohász kézilabdázói számítanak a továbbjutás esélyeseinek, s mint azt vezetőedzőnk a szombat hajnali elutazás előtt elmondta, így is megpróbálják kihozni a maximumot a párharc visszavágójából.
- A hazai nyolcgólos vereséggel erősen csökkentek a továbbjutási esélyeink, de én bízom abban, hogy még egyszer olyan rossz formában nem játszhatunk, mint tettük azt előző hét szombaton. Az elsődleges célunk az lesz, hogy megnyerjük a mérkőzést, a továbbjutásról most egyelőre ne beszéljünk, a legfontosabb az lenne, hogy legyőzzük a spanyolokat. Remélhetőleg ezért mindenki megtesz majd mindent a pályán, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Az első mérkőzés után csak saját magunkat okolhattuk az eredmény miatt, a spanyoloktól azt kaptuk, amit vártunk, mi nem nyújtottuk azt, amit valójában tudunk. Minimálisra kell csökkenteni a technikai hibákat, oda kell figyelni a befejezésekre, s azt kell játszanunk, amit tudunk, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Nagyon nehéz lesz ez persze, de önmagunk és az értünk szurkolók miatt nagyon fontos lenne, hogy megmutassuk, lényegesen többre vagyunk képesek annál, amit az odavágón nyújtottunk. A Siófok elleni bravúros győzelem azért feldobta a társaságot, de ez egy másik mérkőzés lesz, ráadásul Klujber Katrinra sérülés miatt ezúttal nem számíthatunk, ami csak tovább nehezíti a helyzetünket.
Mint azt a szakember elárulta, csapatunk junior világbajnok játékosára most pár hetes pihenő vár a Siófok elleni találkozón elszenvedett bokasérülése miatt, ám György László bízik abban, hogy ha most nem is, de az esztendő utolsó mérkőzésén, az Alba FKC elleni december 30-i összecsapáson már újra számíthat a kiváló kézilabdázóra.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.
2015-16 EHF Kupagyőztes




