„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hasznos torna a sportcsarnokban

DKKA utánpótlás
2018. Nov. 13.
  • Facebook

Az U10-esek a második, míg U13-as csapatunk az első helyen fejezte be az egyetemi sportcsarnokban megrendezett viadalt.

Az U10-es és az U13-as korosztály számára rendezett felkészülési tornát hétvégén akadémiánk az egyetemi sportcsarnokban. Mindkét korcsoportban három együttes vett részt a megméretésen, ugyanis a mieinken kívül a Dömsöd, illetve a vajdasági Ada együttesei léptek pályára a színvonalas, jó hangulatú viadalon. Az U10-eseknél akadémiánk fiataljai a Dömsöd elleni 7-4-es vereséggel kezdték a tornát, majd az Ada ellen értek el 6-6-os döntetlent, ami azt jelentette, hogy a mieink végül a második helyen végeztek a viadalon. Az U13-asok mezőnyét viszont már egyértelműen uralta akadémiánk csapata, ugyanis Sánta Dóra tanítványai a Dömsöd ellen 26-12-re, míg az Ada ellen 24-14-re nyertek, így az első helyen fejezték be a megméretést.

Eredmények

U10
DKKA – Dömsöd 4-7
Dömsöd - Ada 13-4
Ada- DKKA 6-6

Végeredmény: 1. Dömsöd, 2. DKKA, 3. Ada

Különdíjak

Gólkirálynő: Slezák Tímea (Dömsöd)
Legjobb kapus: Köteles Mira (DKKA)
Legjobb játékos: Király Kata (Ada)

U13
DKKA - Dömsöd 26-12
Dömsöd - Ada 20-10
Ada - DKKA 14-24

Végeredmény: 1. DKKA, 2. Dömsöd, 3. Ada

Különdíjak

Gólkirálynő: Rajcsányi Alexandra (DKKA)
Legjobb kapus: Tóth Melissza (Dömsöd)
Legjobb játékos: Simon Mia (Ada)

Galéria: 

További hírek

We introduce our new player, Itana Čavlović

We introduce our new player, Itana Čavlović

2019. Jul. 22.

We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.

Perger Zsolt is back

Perger Zsolt is back

2019. Jul. 18.

We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.

Back to work

Back to work

2019. Jul. 08.

Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.

Summer programmes

Summer programmes

2019. Jun. 24.

We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.

A Long-term concept at DKKA

A Long-term concept at DKKA

2019. Jun. 01.

Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat