„ACÉL A SZÍV!”
Dobogón az U12-esek
A második helyen végzett be akadémiánk U12-es együttese a közelmúltban megrendezett Üstökös Kupán.
Nemcsak akadémiánk U14-es együttese, hanem az U13-as és az U12-es is részt vett a közelmúltban megrendezett Üstökös Kupán. U12-eseink a C-csoportban kezdték meg a küzdelmeket a tizenkét csapatos mezőnyben, s a Debrecent 18-10-re, a Dorogot 11-9-re, míg az Algyőt 9-6-ra legyőzve végeztek csoportjuk első helyén, s jutottak be a legjobb három közé. Itt szintén körmérkőzéses rendszerben dőlt el a végső helyezések sorsa, s bár a Kozármislenyt sikerült legyőzni, a Szeged ellen nem volt esély, így a második helyen fejezték be a küzdelmeket ifjú kézilabdázóink.
Az U13-asok nagyon jó mérkőzéseket játszottak a csoportkörben, egy győzelem mellett egy vereség és egy döntetlen volt a mérlegük, s mindössze egy ponttal kellett volna többet szerezniük ahhoz, hogy csoportmásodikként jussanak tovább. Így azonban a 7-9. helyért küzdhettek meg fiataljaink a helyosztón, ám itt sajnos nem sikerült jó napot kifogniuk, mindkét meccsüket elveszítették, s végül a kilencedik helyen végeztek a 14. Üstökös Kupán.
Eredmények
U12
Csoportkör
Debreceni Sportcentrum – DKKA 10-18
DKKA – Dorogi SE 11-9
Algyő – DKKA 6-9
Helyosztók
DKKA – Kozármisleny 21-20
PC Trade Szeged I. – DKKA 35-8
U13
Csoportkör
DKKA – Dömsöd 12-7
Debreceni Sport I. – DKKA 16-7
Érdi Sport Kft. – DKKA 11-11
Helyosztók
Debreceni Sport II. – DKKA 16-13
DKKA – Dabas 6-15
További hírek
DKKA launched a protest after midweek match
2019. Jan. 25.Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.
Painful defeat
2019. Jan. 23.Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.
Close contest but a defeat
2019. Jan. 12.It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.
Busy days at DKKA
2019. Jan. 11.Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes concerning our team.
Nice victory in a close game
2019. Jan. 06.It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.
2015-16 EHF Kupagyőztes




