„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség az NB I/B-ben
Nem védekezett jól, így kétgólos vereséget szenvedett U19-es együttesünk az NB I/B-s felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.
Nagyatádon, a Rinyamenti KC otthonában folytatta az NB I/B-s bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata. A mérkőzés nem is kezdődött rosszul fiataljaink számára, hamar megléptek ellenfelüktől, ám hiába vezettek két-három góllal is, a félidő második felében fordítani tudott az ellenfél, s a szünetre már 16-13-as előnnyel vonulhatott. A térfélcserét követően sem változott jelentősen a két gárda közti különbség, s ugyan a mieink többször is feljöttek egy gólra, egyenlíteniük nem sikerült, így az utolsó másodpercekben szerzett góllal lezárta a meccset a házigazda, mely végül 30-28-as sikert aratott U19-eseink felett. Akadémiánk NB I/B-s csapata öt forduló elteltével a hatodik helyen áll a tabellán, s a következő játéknapon a listavezető Szombathelyt fogadja majd a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Vártok Ákos, edző: - Tartottunk azért a találkozótól, mert a Rinyamenti az előző fordulóban tíz góllal megverte a Haladást, szóval felszálló ágban volt, míg nekünk minden idegenbeli mérkőzés rendkívül nehéz, hiszen nagyon fiatal a csapatunk. Ezzel együtt nagyon jól kezdtünk, már 7-4-re is vezettünk, ám ekkor a védekezésünk szétesett, emiatt a kapusteljesítmény sem volt olyan, amit szerettünk volna, így a hazaiak fordítani tudtak. A második felvonásban is végig futottunk az ellenfél után, de hiába zárkóztunk fel többször is minimális különbségre, mindig volt válasza a hazaiaknak, így végül sajnos kétgólos vereséget szenvedtünk. Hullámzóan játszunk, ennek oka pedig az, hogy 16-17 éves lányok játszanak a csapatban, akik szerdán az ifjúsági bajnokságban, szombaton az NB I/B-s felnőtt bajnokságban szerepelnek, mellette még tanulnak nyolc-kilenc órában naponta, szóval természetes, hogy hullámzóan játszanak, bárki ellen nyerhetünk, de bárkitől ki is kaphatunk ebben az osztályban.
Rinyamenti KC – DKKA U19 30-28 (16-13)
Gólszerzőink: Fodor Neszta 7, Jovana Jovovic 5, Husti Hanna 4, Mihály Petra 4, Takács Cecília 3, Matucza Gabriella 2, Gengeliczky Lili 2, Koronczai Petra 1.
További hírek
The squad for the new season is almost ready
2018. Mar. 24.Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.
Very close to a brilliant result
2018. Mar. 17.It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.
The eighth one in a row
2018. Mar. 10.Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.
Another two points in our pocket
2018. Mar. 04.Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.
2015-16 EHF Kupagyőztes




