„ACÉL A SZÍV!”
Újabb két siker
Barcson simán nyert, a megyei felnőtt bajnokságban azonban megszenvedett a pontokért Takács Árpád együttese.
Két mérkőzés várt a közelmúltban Takács Árpád ifjúsági együttesére, mely először Barcson vendégszerepelt a harmadosztályú ifjúsági bajnokságban, majd a megyei felnőtt pontvadászatban a DAC gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Satelit SE elleni összecsapást a hosszú út miatt kissé lassan kezdték a mieink, ám az első tíz perc után összeállt fiataljaink játéka, jól működött a védekezés, s a gyors lerohanásokat is sikerült könnyű gólokra váltani, így a szünethez érve már 19-10-re vezettek az akadémisták. A második felvonás hasonlóan alakult, mint az első, felállt fal ellen és lerohanásokból is jó százalékban használták ki lehetőségeiket a mieink, így sima, 37-19-es győzelemmel erősítették meg első helyüket a tabella élén.
A Dunaújvárosi AC elleni felnőtt megyei bajnoki lényegesen nehezebbnek ígérkezett, e ezúttal alaposan meg is kellett szenvednie csapatunknak a győzelemért. Nehezen, lassan indult a játék, a mérkőzés egésze alatt jellemző volt fiataljainkra az enerváltság és a figyelmetlenség. Nem sikerült eredményesen befejezni az első támadásokat, s ez rá is nyomta a bélyegét a továbbiakra, mert látványosan elbizonytalanodtak játékosaink. A védekezés és a kapusteljesítmény jól működött, ám támadásban nagyon sok volt a hiba, így a "vendégek" álltak közelebb a sikerhez a félidei pihenőhöz érve (9-10). A második felvonásban valamelyest sikerült összekapni a csapatot, küzdöttek, igyekeztek a csapat tagjai, s végül óriási küzdelemben, de 22-20-ra legyőzték ellenfelüket, így öt mérkőzést követően a negyedik helyen állnak a megyei felnőtt bajnokságban.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.
2015-16 EHF Kupagyőztes




