„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Cél a győzelem és a továbbjutás

2018. Oct. 19.
  • Facebook

Az EHF Kupa második selejtezőkörének visszavágóján is győzelemre készül akadémiánk felnőtt együttese a Spono Eagles ellen.

Magabiztos, 35-21-es győzelmet aratott az EHF Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén akadémiánk felnőtt együttese a svájci Spono Eagles otthonában.  György László tanítványait az első tíz percben sikerült egy kicsit meglepnie a svájci bajnoknak, ám a folytatásban már egyértelműen a mieink akarata érvényesült, így gyakorlatilag a párharc első meccsén sikerült eldöntenie a továbbjutás kérdését Szekerczés Lucáéknak. A visszavágót ezzel együtt is le kell játszani persze, s bár a szombat délután négy órakor kezdődő dunaújvárosi mérkőzés nem tartogat túl sok izgalmat, mint azt György László vezetőedző elmondta, ez nem jelenti azt, hogy együttesünk ne készülne maximális erőbedobással az összecsapásra.

- Ahogy azt a párharc előtt elmondtam, a továbbjutás két mérkőzésen dől el, s bár az előző héten sikerült egy nagyobb arányú győzelmet aratnunk, nem fogjuk elbízni magunkat, s nem a svájci meccs számszerű eredményéből indulunk ki. Magunkkal kell foglalkoznunk, a támadásaink és a védekezésünk minőségével, fontos számunkra a győzelem ezen a mérkőzésen is, szeretnénk kettős sikerrel továbbjutni a következő fordulóba. Ennek szellemében készültünk a szombati meccsre, a hét elején fizikai munkát végeztünk, majd a frissítünk, pihenünk és koncentrálunk az előttünk álló mérkőzésre. Remélhetőleg az ellenfél nem tud már komolyabb meglepetést okozni, de igyekszünk felkészülni mindenre, a védekezésükre és a támadásaikra, ugyanakkor a mi fő feladatunk az, hogy a védekezésünket még szilárdabbá tegyük, s hogy a Svájcban elkövetett hibáinkat ki tudjuk javítani a szombati visszavágóra, s még pontosabban és hatékonyabban tudjunk támadni, mint tettük azt egy hete. Régóta sérült játékosainkon kívül nincs újabb hiányzónk, így az előző héten látott csapattal, pár fiatallal kiegészülve várjuk a szombat délután négy órakor kezdődő találkozót.

Szintén győzelemre készül Szalai Babett, együttesünk csapatkapitánya, aki azonban azt is látja, hogy miben kell javulniuk a visszavágóra.

- Nem mondanám, hogy tökéletes meccset játszottunk Svájcban, úgy gondolom, hogy a helyzetek, ziccerek kihasználásán tudunk még javítani, s bízom benne, hogy ebben jobbak is leszünk itthon. Úgy készülünk, mint minden egyes mérkőzésre, edzésekkel, videózással, taktikával, kaptunk egy kis plusz pihenőt is csütörtökön délelőtt. Előfordult már nálam is, más csapatoknál is, hogy az első meccsen elért nagyobb arányú győzelem után csökkent a koncentráció, mi ezt most nem tehetjük meg, ugyanolyan feszesen fogunk odaállni, ahogy a az előző heti mérkőzésre. A célunk természetesen a győzelem és a továbbjutás, amiért mindent el is fogunk követni szombaton.

További hírek

DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews

DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews

2021. Mar. 24.

Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.

A clear ETO victory

A clear ETO victory

2021. Mar. 24.

The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".

Bába Mihály passed away

Bába Mihály passed away

2021. Mar. 23.

We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!

Second two points in the pocket too

Second two points in the pocket too

2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlás

Within three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.

Nice away victory

Nice away victory

2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlás

While the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat