„ACÉL A SZÍV!”
Tíz perc alatt eldőlt
Sokba került az első félidő tízperces rövidzárlata együttesünknek, mely 30-23-as vereséget szenvedett a Kisvárda vendégeként.
A tabella ötödik helyén álló Kisvárda otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. A mérkőzésnek a tizenkét légióssal felálló, s az idei szezonban még veretlen hazaiak voltak az esélyesei, ugyanakkor a mieink sem mondtak le a bravúrról, s igyekeztek meglepni ellenfelüket.
A kezdés azonban inkább a hazaiak számára alakult jobban, mert hiába egy gyors újvárosi emberelőny, mégis a Kisvárda szerzett vezetést, s előnyét Szekerczés kiállítása alatt sikerült is hamar kétgólosra növelnie (3-1). A Kohász azonban Ferenczy sorozatban lőtt három találatával egyenlített sőt, akár a vezetést is átvehette volna, ha kulcspillanatban nem hibázza el támadását (5-5). A játékrész dereka felé közeledve azonban ismét "meglépett" kettővel a házigazda, így a 16. percben időt kellett kérnie György Lászlónak, hogy kicsit rendezze a sorokat. Sajnos ez finoman szólva sem sikerült, mert a pauzát követően sorozatban rontotta el támadásait a Kohász, s ezt könyörtelenül kihasználta a Kisvárda, mely egymás után öt gólt szerezve húzott el héttel a mieinktől, így vezetőedzőnknek a 22. percben ismét magához kellett hívnia tanítványait (13-6). A mieink több mint tízperces gólcsendjét Szalai Babett törte meg, ám ekkor már nyolccal vezetett a házigazda, s ugyan a hajrában már kevesebb volt a hiba a Kohász játékában, a szünetre így is magabiztos, 15-9-es előnnyel vonulhatott a Kisvárda.
A térfélcsere után nagy fordulatnak kellett volna következnie ahhoz, hogy legyen még esély a pontszerzésre, ám a hazaiak hamar letörték a mieink felzárkózási kedvét, s alig három perc alatt ismét nyolca növelték előnyüket (18-10). A folytatásban hol feljött hatra a Kohász, hol ismét meglépett nyolccal a házigazda, de jelentősen nem változott a két gárda közti különbség, így sajnos a játékrész derekához érve sem fenyegette túl sok veszély a kisvárdai győzelmet (23-16). Együttesünk azonban a tetemes hátrány ellenére sem adta fel, a következő öt percet három góllal megnyerte, s mikor az 51. percben Ferenczy Fruzsina megszerezte a mieink huszadik találatát, felcsillant az esély a szoros hajrára (24-20). Jött is egyből a hazai időkérés, majd egy újabb kisvárdai gól, s mivel a közben emberelőnybe is kerülő hazaiak ismét elléptek héttel, végleg eldőlt a mérkőzés, melyet végül 30-23-ra nyert meg a Kisvárda, így a hazaiak továbbra is veretlenek, míg a Kohász három hét múlva az Eger elleni mérkőzésen próbálhatja megszerezni idei második győzelmét.
Kisvárda – DKKA 30-23 (15-9)
DKKA: Csapó – Klujber 2, Szekerczés 6, Cifra, Sirián 1, Ferenczy 7, Kazai 3. Csere: Tomasevics (kapus), Szalai 3, Dombi, Grosch 1, Molnár, Bouti, Nick. Vezetőedző: György László.
További hírek
Preparation for the new season has started
2017. Jul. 17.Luca Dombi signed for Dunaújváros, Kitti Kudor has however left the team. These changes and some more interesting hot topics were discussed today in the season opening ceremony of DKKA.
The order of play in NB1 is now ready
2017. Jul. 13.The Hungarian Handball Association (MKSZ) has drawn the rounds of the upcoming season.
Kyra Csapó has been voted the best player of the season
2017. Jun. 23.Our supporters had the opportunity to signify their opinion.
Season closing event of the Academy
2017. Jun. 07.The management of our Academy considered the past season successful concerning the first team and the results of the youth teams are superb as well at DKKA.
A massive season is behind us
2017. Jun. 01.Still there is place to improve but the 4th place in the league is considered as a success - says László György, head coach of our first team.
2015-16 EHF Kupagyőztes




