„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem hazai pályán
Végig vezetett, de csak egygólos, 24-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a svájci LK Zug elleni felkészülési mérkőzésen.
A svájci bajnokság harmadik helyezettje, az LK Zug ellen lépett ma délelőtt fél tizenegytől akadémiánk felnőtt együttese. György László vezetőedző ezúttal a Csapó – Grosch, Szekerczés, Cifra, Nick, Szalai, Kazai kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, s ugyan az első percekben jól tartotta magát az ellenfél, szűk öt perc után elkezdett nőni a két gárda közti különbség. Ekkor Szekerczés és Szalai vitték a prímet a gólszerzésben, s hiába kért időt a vendégek mestere, Molnár és Sirián is felíratta magát a jegyzőkönyvbe, így a félidő derekához érve már 10-3-as dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Vezetőedzőnk elkezdte forgatni együttesét, s emiatt meg is torpantak a mieink, több kihagyott ziccer és technikai hiba miatt bosszankodhattunk, ráadásul a védekezés sem működött úgy, ahogy azt szerettük volna, így a svájciak szépen lassan elkezdtek felzárkózni, s a szünethez érve szinte megfelezték hátrányukat (14-10).
A térfélcserét követően újra a kezdőt küldte fel a pályára György László, a változás annyi volt, hogy Csapó Kyra helyét Vártok Ramóna foglalta el a kapuban. A játék azonban nem javult fel, a rendkívül akaratosan küzdő vendégek igencsak megnehezítették a továbbra is sok hibával játszó Kohász-játékosok dolgát, így hiába sikerült meglógni újra hat találattal, bő tíz perc elteltével már csak hárommal állt jobban ellenfelénél együttesünk (17-14). A folytatásban szinte minden bevethető játékosának lehetőséget adott György László, pályára léphettek a fiatalok is, s bár a hajrá egyértelműen a vendégeké volt, legalább egy gól megmaradt a fórból, így az inkább küzdelmes, mint színvonalas mérkőzés végén a mieink örülhettek a 24-23-as győzelemnek. Sok pihenője nem lesz a mai mérkőzést követően akadémiánk felnőtt kézilabdázóinak, ugyanis csütörtökön este hat órától már a szlovén Ljubljana együttese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
DKKA – LK Zug 24-23 (14-10)
DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 8, Cifra, Nick, Szalai 5, Kazai 2, Csere: Vártok (kapus), Molnár 1, Sirián 2, Klujber 4, Ferenczy 1, Mihály, Braun, Bouti, Nagy Zs. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép forrása: Dunaújváros Online (Sándor Judit felvétele)
További hírek
German pivot to arrive
2021. May. 24.Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.
Squad is almost complete
2021. May. 23.A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.
Three goalkeepers will be part of the squad
2021. May. 22.A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Nice win in front of visitors
2021. May. 21.Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.
Tímea Polics signed for DKKA!
2021. May. 21.Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.
2015-16 EHF Kupagyőztes




