„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Két siker az Erima bajnokságban

DKKA utánpótlás
2018. May. 02.
  • Facebook

Az Országos Serdülő Bajnokságban szoros meccsen kaptak ki fiataljaink, míg az Erima Bajnokságban két szép sikernek örülhettünk.

Az Országos Serdülő Bajnokságban Pécsre látogatott akadémiánk harmadik számú serdülő csapata, ahol a bajnokság 2. helyezett csapatával találkozott. Mint arról Takács Józsefné edző beszámolt, foghíjasan érkeztek a találkozóra, volt, aki kisebb sérülés, többen iskolai elfoglaltság miatt hiányoztak.
- Tudtuk, hogy nem lesz egy sétagalopp a mérkőzés. Végig kiélezett csata volt, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett 1-2 góllal. Nagyon taktikusan, okosan játszottunk végig. Az utolsó támadásunknál a játékvezetők elnéztek egy faultot, nem fújták le az ellenfél szabálytalankodását, így a pécsi csapat fejezhette be a mérkőzést, és az utolsó másodpercben be tudták lőni a győztes góljukat. Azt gondolom,hogy nagyot küzdöttünk, nem játszottunk rosszul, egy döntetlen mindenképpen megérdemelt volna a kis csapat.

A serdülő bajnokság mellett az Erima Bajnokságban is érdekeltek voltak a mieink.

- Szombaton Hódmezővásárhelyen folytatódott az Erima bajnokság, s ezúttal a Kecskemét és az ASI csapatával játszottunk, s végre a hiányzók száma is kevesebb volt. A kecskeméti csapat ellen nagyon jól kezdtünk, majd a sorcsere után egy kicsit bátortalanabbul játszottunk, így a két csapat között a különbség csökkent, de a második félidőben aztán helyreállt a rend, győztesen hagytuk el a pályát. A második mérkőzésen nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztunk. Nagyon agresszívan védekeztek, ami az elején nem nagyon tetszett a lányoknak, de miután megnyugodtunk, szebbnél is szebb támadásokat vezettünk, s a második játékrészben már örömkézilabdát játszottunk.

Eredmények

OSB MÉRKŐZÉS
PSN ZRT – DKKA III     25–24 (10–14)

ERIMA BAJNOKSÁG
DKKA – KECSKEMÉTI SI 21–12 (9–4)
DKKA – ASI 30–21 (14–9)

További hírek

We were freakin' close

We were freakin' close

2022. Apr. 13.

We suffered a 22-21 defeat in the Hungarian league against Debrecen in a huge fight, based on what we saw, our team would have deserved at least a point.

Away win against county rival!

Away win against county rival!

2022. Apr. 09.

Despite starting the game with moderate success, our team caugt up with the opponent and turned the game.

Nice 10 minutes at the end - in vain

Nice 10 minutes at the end - in vain

2022. Apr. 03.

Our first team was defeated today in the capital.

It was fine for 40 minutes...

It was fine for 40 minutes...

2022. Mar. 19.

But a smooth defeat at the end in the home of FTC-RailCargo Hungaria.

Poor first half performance cost us the game

Poor first half performance cost us the game

2022. Mar. 12.

Early on the opponent could work out a big advantage, and although the girls fought well, the guests could celebrate at the end.

  • további hírek

Következő mérkőzés

NB II Női-B csoport
PTE PEAC-SIPO
PTE PEAC-SIPO
Nov. 07.
16:00

DKKA
Pécs, PEAC Kézilabda Csarnok
2026-11-07T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat