„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Teher nélkül

2018. Apr. 13.
  • Facebook

A tabella harmadik helyén álló Érd otthonába látogat akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Remek győzelmet aratott a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt csapata, mely Siófokon, a közelmúltban átadott Kiss Szilárd Sportcsarnok első bajnoki mérkőzésén nyert a házigazdák ellen 23-21-re, így tizenkilenc mérkőzést követően is tartja negyedik helyét a bajnoki tabellán. György László tanítványai nem sokat ünnepelhettek legutóbbi sikerük után, ugyanis most hétvégén újabb kőkemény feladat vár rájuk a harmadik helyezett Érd otthonában. A szombat este hat órakor kezdődő összecsapásnak a vendéglátók az esélyesei, hiszen amellett, hogy a bajnokság eddigi mérkőzésein három ponttal többet gyűjtöttek a Kohásznál, a két gárda Dunaújvárosban lejátszott novemberi mérkőzésén is sikerült győzelmet aratniuk (26-30). Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink feladnák a találkozót, s mint azt szakvezetőnk elárulta, különösebb nyomás nélkül, felszabadultan játszhatnak az előttük álló mérkőzésen

- Nagyon nehéz feladat előtt állunk, de nincs mitől tartanunk, nem rajtunk van a nyomás, nem kell félnünk semmitől, s nyugodtan játszhatjuk a játékunkat az előttünk álló találkozón is. Bízom benne, hogy a védekezésünk, s ezzel együtt a kapusteljesítményünk is stabil lesz, ez a minimum, amit hoznunk kell ahhoz, hogy jó mérkőzést játsszunk a hazaiakkal. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a mérkőzésre, ismerjük ellenfelünk erősségeit, ezért a legfontosabb az lesz, hogy a támadójátékunkban a lehető legjobban lecsökkentsük a technikai hibákat, s oda kell figyelnünk a befejezésekre is, mert csak így lehet megelőzni azt, hogy a az érdiek éljenek egyik legnagyobb fegyverükkel, a gyors indításokkal. Bátran, felszabadultan játszhatunk, tényleg nincs veszíteni valónk a szombati összecsapáson.

További hírek

4th place finish in the cup

4th place finish in the cup

2022. May. 29.

Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.

A bronzért játszhatunk a kupában

We play for the bronze tomorrow

2022. May. 28.

There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

2022. May. 21.

Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.

The squad stays together

The squad stays together

2022. May. 16.

We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.

Farkas Johanna remains in Újváros!

Farkas Johanna remains in Újváros!

2022. May. 16.

This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat