„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Győr ellen folytatjuk

2018. Mar. 16.
  • Facebook

A címvédő Győri Audi ETO KC elleni hazai mérkőzéssel folytatjuk a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától.

Remek formát mutat, s legutóbbi nyolc mérkőzését megnyerte a bajnokságban akadémiánk felnőtt együttese, mely jelenleg a negyedik helyen áll a K&H női kézilabda ligában. Az előttünk álló hétvégén azonban lényegesen nehezebb feladat vár együttesünkre, mely szombaton délután három órától a címvédő, Győri Audi ETO KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Rába-parti zöld-fehérek jelenleg is vezetik a bajnokságot, eddig lejátszott tizennyolc mérkőzésükből tizenhetet megnyertek, s csak a Fradi elleni fővárosi vereség csúfítja valamelyest mérlegüket. György László tanítványai az idén egy alkalommal találkoztak a Bajnokok Ligájában is vitézkedő győriekkel, s az októberi összecsapáson Görbiczék örülhettek a 29-17-es sikernek. Nem a mieink tehát a favoritjai a szombat délután három órakor kezdődő dunaújvárosi mérkőzésnek, ám ez nem jelenti azt, hogy csapatunk ne tenne meg mindent a minél szebb eredmény eléréséért. Tisztában van ezzel vezetőedzőnk, György László is, aki szerint a szombati találkozón mindenfajta nyomás nélkül léphetnek pályára, hiszen ezen a mérkőzésen nem nekik lesz veszíteni valójuk.

- Nem készültünk külön erre a mérkőzésre, ugyanúgy gyakoroltunk, ahogy tettük ezt az eddigi bajnoki találkozóink előtt. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy kivel játszunk szombaton, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tennénk meg mindent a pályán, de az látni kell, hogy a két csapatnak nem ugyanazok a céljai az idei szezonban. Mi szeretnénk elsősorban saját magunkra, a saját játékunkra koncentrálni, felszabadultan, ugyanakkor határozottan, agresszívan és masszívan szervezni a védekezésünket, illetve a támadásunkat egyaránt. Fontos, hogy bármi is lesz az eredmény, el tudjunk számolni magunkkal, emelt fővel hagyhassuk el a pályát, úgy, hogy kiadtuk magunkból a maximumot. Camila Micijevic továbbra is sérüléssel küzd, a bokája jelenleg messze van az ötven százalékostól is, majd meglátjuk, hogy mennyi feladatot tud vállalni, az biztos, hogy erőltetni nem fogjuk.

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat