„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Példaképek lehetnek

2018. Mar. 07.
  • Facebook

Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskedő fiatal kézilabdázókat köszöntötte kedden a Rudas iskola, a DKKA és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetése.

Szemenyei István, a Rudas iskola igazgatója, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője elmondta, nem ez az első alkalom az intézmény életében, amikor is a kiválóan tanuló és sportoló fiatalokat elismerik. Ez a március 6-i ünnepség a hetes szám bűvöletében volt, ugyanis idén hét éves az akadémia, szinte napra pontosan ekkor alapították meg, valamint hét tehetséges kézilabdázót köszöntöttek, akik féléves tanulmányi eredményeik alapján kivívták az elismerést. Szemenyei István az akadémia évfordulója kapcsán felidézte, 2011-ben az önkormányzat és az akkor még dunaújvárosi főiskola felkérésére, Radulovics Bojana szakmai irányításával elindították az akadémiát azzal a céllal, hogy visszahozzák nemzetközileg is elismert szintre Dunaújvárosban a női kézilabdát. Az akadémia célja pedig az, hogy magas szintű szakmai munka legyen minden korcsoportnál, hogy az ide érkező fiatalok örömmel végezzék az edzéseket, a munkát, és hogy elismerést vívjanak ki. Arról is szólt, hogy az alapot a fiataloknak a sportszervezet, a család, az iskola, valamint a kollégium adja, és ha ezzel társul a tehetség és a szorgalom, akkor elérhetik a piramis csúcsát. Mint mondta, most hét olyan kézilabdázót köszöntenek, akik nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskednek, és akik példaképek lehetnek a több mint kétszáz akadémista előtt.

Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója is hangsúlyozta, el kell ismerni a tehetséges fiatalokat. Mint mondta, tavaly került a centrum vagyonkezelésébe a Rudas iskola kollégiuma, azóta pedig folyamatosan a minőség javításán dolgoznak, például régi bútorokat cseréltek újakra, háztartási kisgépeket, hűtőket vásároltak az épületbe. Mintegy ötszáz millió forintos pályázattal pedig igényes közösségi belső teret alakítanak ki, az udvarra egy piknikezőt, valamint más sportberuházásokat is terveznek.

A köszöntők után Radulovics Bojana és Csapó Gábor átadta az ajándékokat a fiataloknak: idén Frányó Laura (11.c) jobbátlövő és irányító, Szabó Tekla (9.c) balszélső és irányító, Veres Barbara (10.c) jobbátlövő, Borbás Dzsenifer (11.c) jobbszélső, Takács Cecília (11.a) irányító, Koronczai Petra (9.c) irányító, Kovács Vivien (11.a) kapus érdemelte ki a Szakképzési Centrum, a Rudas iskola és a DKKA elismerését.

(Forrás: Dunaújváros Online/Molnár Emese)

További hírek

4th place finish in the cup

4th place finish in the cup

2022. May. 29.

Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.

A bronzért játszhatunk a kupában

We play for the bronze tomorrow

2022. May. 28.

There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

2022. May. 21.

Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.

The squad stays together

The squad stays together

2022. May. 16.

We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.

Farkas Johanna remains in Újváros!

Farkas Johanna remains in Újváros!

2022. May. 16.

This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.

  • további hírek

Következő mérkőzés

NB II Női-B csoport
PTE PEAC-SIPO
PTE PEAC-SIPO
Nov. 07.
16:00

DKKA
Pécs, PEAC Kézilabda Csarnok
2026-11-07T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat