„ACÉL A SZÍV!”
Tornagyőzelem hazai pályán
Jó hétvégét zárt akadémiánk U13-as és U14-es együttese is.
Hatcsapatos tornát rendezett hétvégén akadémiánk az U13-as korosztály számára. A viadalon a mieink két együttesén kívül a Vác, a Piliscsaba és az Érd vett részt, utóbbi szintén két csapattal indult a megméretésen. A csoportkört mindkét együttesünk hibátlanul zárta, ám az U14-esek versenyen kívül indultak a tornán, ezért ők végül nem a döntőben léptek pályára, hanem a harmadik helyért. Akadémiánk fiataljai a helyosztókon sem hibáztak, s mint azt Takács Józsefné, az U13-asok edzője kiemelte nagyon hasznos volt számukra a viadal, melyen mindenkinek lehetőséget tudott adni, s élesben is tudták gyakorolni az edzéseken tanult új védekezési és támadási megoldásokat, emellett az is kiderült, hogy milyen területeken kell még pontosítania játékán tanítványainak.
Eredmények
A csoport:
DKKA U13 – Érd B 18-11
DKKA U13 – Piliscsaba 32–0
Érd B – Piliscsaba 23–5
B csoport:
DKKA U14 – Érd A 25–7
DKKA U14 – Vác 15–5
Érd A – Vác 17–15
Helyosztók
Vác – Piliscsaba 22–6
DKKA U14 – Érd B 13–11
DKKA U13 – Érd A 35–11
Végeredmény: 1. DKKA U13, 2. Érd "B", 3. Érd "A"
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Szilágyi Panna (Érd)
Legügyesebb játékos: Varjas Lara (DKKA U13)
Gólkirálynő: Kecskés Noémi (DKKA U13)
A DKKA U13-as csapatának tagjai: Hódosi Kamilla, Péli Dorottya, Imre Viktória, Váradi Hanna, Varjas Lara, Wenszky Janka, Kecskés Noémi, Bankó Zoé, Vaszócsik Míra, Tóth Tiffani, Dobos Hanna, Hólik Anna, Balogh Dóra, Garbacz Petra. Edző: Takács Józsefné.
A DKKA U14-es csapatának tagjai: Reszegi Dóra, Fülöp Fanni, Kátai Edina, Keresztes Elizabet, Gál Borbála, Slett Enikő, Somogyi Anna, Cserepes Laura, Jánosházi Mónika, Vargyas Réka, Farkas Kitty, Hetyei Kincső, Bartók Csenge. Edző: Takács Árpád.
További hírek
Training matches to stay in shape
2021. Dec. 10.The adults play three training matches within a week.
We stood a chance only for 30 minutes
2021. Nov. 17.DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.
We got an opponent in the Hungarian Cup
2021. Nov. 16.In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.
Triumph of heart and will; four out of four!!
2021. Nov. 13.Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.
Back on track, another two points in the pocket!
2021. Nov. 06.In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.
2015-16 EHF Kupagyőztes




