„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Békéscsabán a továbbjutásért

2018. Jan. 19.
  • Facebook

A Békéscsaba otthonában lép pályára akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután a Magyar Kupában.

A bajnokságban legutóbbi két mérkőzését megnyerte akadémiánk felnőtt csapata, melyre most hétvégén a Magyar Kupában vár újabb feladat: Szalai Babették szombaton délután öt órától Békéscsabán lépnek pályára a sorozat ötödik fordulójában, s a mieink célja egyértelműen az, hogy továbbjussanak a legjobb hat közé (a Győr és a Fradi alanyi jogon ott van a négyes döntőben).

A feladat azonban annak ellenére sem ígérkezik könnyűnek, hogy a Kohász szombati vetélytársa finoman szólva sem fut eddig fényes szezont. A házigazdák tizenkét fordulót követően az utolsó helyen állnak a bajnokságban úgy, hogy mindössze kettő pontot szereztek, ám első sikerüket éppen a közelmúltban szerezték meg az MTK ellen, s most szerdán a Győr ellen is igen jól tartották magukat. A továbbjutás ráadásul ezen az egy találkozón dől majd el, így együttesünk szakvezetője, György László is egy nagyon motivált ellenfélre számít, ám mint azt elmondta, az elszántsággal a Kohász kézilabdázóinál sincs probléma, s egyértelműen az a tervük, hogy továbbjussanak a sorozat következő fordulójába.

- Ahogy tavaly, úgy idén is be szeretnénk jutni a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, ehhez pedig ugye elengedhetetlen, hogy továbbjussunk a Békéscsabán, ami annak ellenére sem lesz egyszerű, hogy szeptemberben tizenkét gólos, 34-22-es győzelmet arattunk a Viharsarokban. Egy nagyon motivált, agresszív ellenfélre készülünk, szóval nekünk is hasonló felfogásban kell játszanunk hatvan percen keresztül. A Kecskemét elleni bajnoki találkozónkon a második felvonásával elégedett lehettem, ám ezúttal nem adhatunk egy félidőt vetélytársunknak, az első perctől készen kell állnunk arra, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtsuk. Kemény védekezésre lesz szükségünk a továbbjutáshoz, s arra, hogy fegyelmezetten támadjunk, odafigyelve a befejezésekre. Bouti Fruzsinára továbbra sem számíthatunk, Klujber Katrin játéka kérdéses, de a többiek harcra készek, s elszántan várják a szombati kupacsatát.

További hírek

No success in attack

No success in attack

2023. Jan. 26.

Despite being neck and neck for forty minutes, we only scored two goals in the last 15 minutes of the game and suffered a large defeat in tonight's league round.

Big fight, but finally defeat against Fradi

Big fight, but finally defeat against Fradi

2023. Jan. 18.

For 45 mins the team kept up with theit opponent, but Fradi finally took the league points from Dunaújváros with a 33-27 victory.

A második félidőre lehet építeni

Second half to build on

2023. Jan. 11.

After falling behind early on ours fought hard in the second half, but we had no chance for a close game in Győr.

Defeat on the final game of 2022

Defeat on the final game of 2022

2022. Dec. 22.

Despite the good 25 minutes, we comitted too many unforced errors to have even a slight chance against Vác

Számolni kell velünk!

Fantastic victory on the last home game of the year

2022. Dec. 18.

DKKA is a team to be considered this season!

  • további hírek

Következő mérkőzés

NB II Női-B csoport
PTE PEAC-SIPO
PTE PEAC-SIPO
Nov. 07.
16:00

DKKA
Pécs, PEAC Kézilabda Csarnok
2026-11-07T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat