„ACÉL A SZÍV!”
Mérkőzés után | MTK Budapest 31-26 DKKA
A 45.percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ekkor védekezésben és támadásban is a hazaiak akarta érvényesült.
Kemény csatára készült Gulyás Péter együttese, hiszen az MTK Budapest csapata is jó tapasztalatokkal zárta a felkészülését.
Idegenbeli rangadóval kezdeni sosem egyszerű, ám a dunaújvárosi ultrák ismét hazai pályát teremtettek a kezdő sípszó előtt.
Sallai Nikolett szerezte a szezon első DKKA gólját, ám ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egészen a 15. perc derekáig nem sikerült nagyobb előnyt kialakítani egyik félnek sem, ekkor két találattal mi álltunk jobban. Rendezte a sorokat Vágó Attila csapata is, ekkor ők vezettek hosszú idő után. A félidő nekünk sikerült jobban, így egygólos DKKA előnnyel várhattuk a folytatást. (Félidőben 15-14)
Gyors gólokkal ismét változott a játék képe, ismét hazai előny. Gerháth Kincső két góljával ismét visszajöttünk. Fej-fej mellett haladtak a felek, Daphne Luchies órási gólokkal tartotta az újvárosi vezetést. Sajnos védekezésben az MTK mindig megtalálta a lehetőségeket, így a 48. percben ismét hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ebben az időszakban sokat hibáztak Sallai Nikolették, amit az MTK játékosai kihasználtak és a mérkőzésen először már négy góllal vezettek (53.perc 27-23)Jött az időkérés, de nem sikerült megtörni a közel hét perces gólcsendet vendég oldalon, így öt perccel a vége előtt nehéz helyzetbe került Gulyás Péter csapata (55.perc: 28-23) Az 5-0-ás rohanással végleg eldőlt a két pont sorsa, sajnos az utolsó 15 percben a hazaiak dominálták a mérkőzést. 31-26-ra győzött az MTK Budapest.
K&H női kézilabda liga 1.forduló | 2024.09.07. 15:00
MTK BUDAPEST – DKKA 31–26 (14–15)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (Vasas)
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
MTK Budapest: Szőke (K), Bató 5, Dávid-Azari 3, Poczetnyik 6, Andróczki, Kekezovity 3, Ferenczy 5, Fekete, Tóth, Bujdosó-Gerháth 2, Kubina (K), Dakos 5, Lapos 1, Tóth, Hadnagy 1, Christe (K) Vezetőedző: Vágó Attila
DKKA: Oguntoye (K) – Somionka, Sallai 4, Szalai 2, Török, Gerháth 4, Kellermann 3, Kpodar, Paróczy 1, Luchies 4, Agócs 1, Borgyos 2, Lakatos, Arany 5, Gajdos, Wéninger (K) Vezetőedző: Gulyás Péter.
Hétméteresek: 5/4, illetve 3/2.
Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc.
Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Gratulálok Vágó Attiláéknak, a második félidei teljesítményükkel megérdemelten nyerték a mérkőzést. A 40.percben védekezéssel, valamint kapusteljesítményükkel nem tudtuk felvenni a versenyt. Fiatal csapatunk van, akiknek minden ilyen mérkőzés majd a hasznukra fog válni. Dolgozunk tovább. Még egyszer gratulálok az MTK Budapest csapatának."
Agócs Alexandra, jobbátlövő | DKKA: "Először szeretnék gratulálni az MTK csapatának, az első félidőben jól teljesítettünk, a második harminc percben viszont az MTK feljavult védekezéssel és kapusteljesítménnyel nyerte meg a találkozót."
További hírek
Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)
2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlásOur live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!
The draw is ready in the League Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.
We got our opponent in the Hungarian Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.
We did not manage to win it this time
2021. Jan. 30.Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.
What a victory!
2021. Jan. 27.With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.
2015-16 EHF Kupagyőztes




