„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mérkőzés után | MTK Budapest 31-26 DKKA

DKKA felnőtt csapat
2024. Sep. 07.
  • Facebook

A 45.percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ekkor védekezésben és támadásban is a hazaiak akarta érvényesült.

Kemény csatára készült Gulyás Péter együttese, hiszen az MTK Budapest csapata is jó tapasztalatokkal zárta a felkészülését.
Idegenbeli rangadóval kezdeni sosem egyszerű, ám a dunaújvárosi ultrák ismét hazai pályát teremtettek a kezdő sípszó előtt.

Sallai Nikolett szerezte a szezon első DKKA gólját, ám ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egészen a 15. perc derekáig nem sikerült nagyobb előnyt kialakítani egyik félnek sem, ekkor két találattal mi álltunk jobban. Rendezte a sorokat Vágó Attila csapata is, ekkor ők vezettek hosszú idő után. A félidő nekünk sikerült jobban, így egygólos DKKA előnnyel várhattuk a folytatást. (Félidőben 15-14)

Gyors gólokkal ismét változott a játék képe, ismét hazai előny. Gerháth Kincső két góljával ismét visszajöttünk. Fej-fej mellett haladtak a felek, Daphne Luchies órási gólokkal tartotta az újvárosi vezetést. Sajnos védekezésben az MTK mindig megtalálta a lehetőségeket, így a 48. percben ismét hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ebben az időszakban sokat hibáztak Sallai Nikolették, amit az MTK játékosai kihasználtak és a mérkőzésen először már négy góllal vezettek (53.perc 27-23)Jött az időkérés, de nem sikerült megtörni a közel hét perces gólcsendet vendég oldalon, így öt perccel a vége előtt nehéz helyzetbe került Gulyás Péter csapata (55.perc: 28-23) Az 5-0-ás rohanással végleg eldőlt a két pont sorsa, sajnos az utolsó 15 percben a hazaiak dominálták a mérkőzést. 31-26-ra győzött az MTK Budapest.


K&H női kézilabda liga 1.forduló | 2024.09.07. 15:00

MTK BUDAPEST – DKKA 31–26 (14–15)

Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (Vasas)
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás

MTK Budapest: Szőke (K), Bató 5, Dávid-Azari 3, Poczetnyik 6, Andróczki, Kekezovity 3, Ferenczy 5, Fekete, Tóth, Bujdosó-Gerháth 2, Kubina (K), Dakos 5, Lapos 1, Tóth, Hadnagy 1, Christe (K) Vezetőedző: Vágó Attila

DKKA: Oguntoye (K) – Somionka, Sallai 4, Szalai 2, Török, Gerháth 4, Kellermann 3, Kpodar, Paróczy 1, Luchies 4, Agócs 1, Borgyos 2, Lakatos, Arany 5, Gajdos, Wéninger (K) Vezetőedző: Gulyás Péter.

Hétméteresek: 5/4, illetve 3/2.

Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc.

Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Gratulálok Vágó Attiláéknak, a második félidei teljesítményükkel megérdemelten nyerték a mérkőzést. A 40.percben védekezéssel, valamint kapusteljesítményükkel nem tudtuk felvenni a versenyt. Fiatal csapatunk van, akiknek minden ilyen mérkőzés majd a hasznukra fog válni. Dolgozunk tovább. Még egyszer gratulálok az MTK Budapest csapatának."

Agócs Alexandra, jobbátlövő | DKKA: "Először szeretnék gratulálni az MTK csapatának, az első félidőben jól teljesítettünk, a második harminc percben viszont az MTK feljavult védekezéssel és kapusteljesítménnyel nyerte meg a találkozót."

További hírek

Returning home from Érd with points in the pocket

Returning home from Érd with points in the pocket

2021. Oct. 29.

We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!

Talented youngsters at our Sports Hall

Talented youngsters at our Sports Hall

2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlás

Almost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.

We got our opponent

We got our opponent

2021. Oct. 24.

A difficult but solvable task awaits us in the Hungarian Cup

A huge fight

A huge fight

2021. Oct. 20.

Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.

No success this time

No success this time

2021. Oct. 01.

The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
Mar. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat