„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mérkőzés után | DKKA - Szombathelyi KKA 27-34 (13-22)

K&H női kézilabda liga
2024. Sep. 13.
  • Facebook

Az első félidőben összeszedett kilencgólos hátrány hamar eldöntötte a két pont sorsát.

Az MTK Budapest ellen elszenvedett múltheti vereség után a DKKA játékosai csak a pénteki mérkőzésre fókuszáltak. Sajnos nem úgy alakultak a pályán a dolgok, ahogy azt  vártuk, hiszen a kezdeti gólváltás után, sajnos jöttek a hibák és hamar 4-5 gólos előnyre tettek szert a vendégek. Hiába próbálkoztunk bármivel, az első félidőben minden a lehető legrosszabbul alakult, itt semmi sem jött össze, ott minden, így 22-13-as előnnyel várta a folytatást a Szombathelyi KKA.

A második féidőben Oguntoye Viktória védéseivel közelebb kerültünk, de mindig volt válasz a másik oldalon. A második harminc perc felénél, időt kért a vendégek szakvezetője, ekkor 26-20 állt az eredményjelzőn. Közeledett Gulyás Péter együttese, a vége előtt hat perccel 29-23-as vendég előnynél kerültünk emberelőnybe. Megvoltak a lehetőségek, ám ziccerek sorozatát hagytuk ki, ha éppen nem technikai hiba miatt fordult az ellenfél. Becsülettel küzdöttünk, a második félidőt  X góllal megnyertük ugyan, de a két pontot a vendégek szerezték meg, x-x a vége.
 

K&H női kézilabda liga 2.forduló | 2024.09.13. 18:00

DKKA – Szombathelyi KKA 27–34 (13–22)

Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

DKKA: Oguntoye (K) – Somionka, Sallai 2, Szalai 2, Gerháth 3, Kellermann 5, Horváth 1, Kpodar 1, Paróczy 2, Luchies 2, Agócs , Borgyos 4, Lakatos, Arany 2, Gajdos 3, Wéninger (K) Vezetőedző: Gulyás Péter.

Szombathelyi KKA: Mendes (K) - Török, Kulcsár 1, Pődör 4, Marinovic (K), Djatevska, Varga, Szeberényi, Szmolek 6, Malovic 6, Balogh, Akiyama 3, Kazai 3, Bujnochova 1, Csatlós (K), Pődör 10,   Vezetőedző: Olsen Bo Rudgaard

Hétméteresek: 3/3, illetve 5/5.

Kiállítások: 12 perc, illetve 8 perc.

Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: " Az első félidőben nyújtott teljesítményünk el is döntötte a két pontot. A második 30 percben már azt az arcát mutatta a csapat, amit egész szezonban szeretnék látni. Már az MTK ellen is volt egy üresjárat, most ismét, csak ez szinte az egész első félidő volt. Még többet kell dolgoznunk, hosszú a szezon."

Kellermann Dóra, irányító | DKKA: " Gratulálok a Szombathely csapatának, az első félidő részünkről minősíthetetlen volt. A másodikban már jobban játszottunk, úgy ahogy kell. Ki fogjuk javítani a hibáinkat a szezon hátralévő részére."

 

További hírek

Another sponsorship agreement signed

Another sponsorship agreement signed

2020. Feb. 27.

We can welcome DaruSín Kft. among our sponsors.

MTK could celebrate in Szekszárd

MTK could celebrate in Szekszárd

2020. Feb. 21.

Lots of mistakes committed in attack cost us the game.

On the right track concerning our youth teams

On the right track concerning our youth teams

2020. Feb. 19. #DKKA utánpótlás

We received quite a lot of questions from  players, parents and youth colleagues about the youth teams at our Academy

Announcement

Announcement

2020. Feb. 18.

Mátyás Gábor, executive director of our Academy forwarded the following message to us concerning the future outlook of our first team.

Match schedule changed

Match schedule changed

2020. Feb. 16.

DKKA - DVSC at another time

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Mar. 28.
17:00
Szombathelyi KKA
SZKKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat