„ACÉL A SZÍV!”
Közel volt a bravúr | DKKA-MOL ESZTERGOM 29-34
A mérkőzés előtt egy célunk volt, feljavítani a játékot és pontot szerezni.
Ennek megfelelően izgalmas és kemény küzdelmet hozott a találkozó. Jól kezdtük a mérkőzést és hiába szerzett rendre vezetést az Esztergom, folyamatosan tartottuk a lépést. A félidő derekán először tudott 3 góllal elhúzni a vendég alakulat, de Szalai, Terzic és Arany góljaival hamar ledolgoztuk a hátrányt, sőt Malovic révén az utolsó másodpercekben megszereztük a vezetést, így az első félidő javuló védekezésének és támadó játékának köszönhetően végül 1 góllal vezettünk a szünetben. Ez egy igazi biztató kezdés volt a számunkra.
A második játékrészben a vendégek fokozatosan feljavultak, és egyre inkább átvették az irányítást. A két csapat között folyamatosan szoros volt az eredmény, lányaink mindent kiadtak magukból és a 45.percben 26-24-re vezettünk. Ekkor sajnos Malvicot elveszítettük, miután megkapta a harmadik 2 percesét, automatikusan piroslappal kiállították a játékvezetők. Az utolsó percekre a védekezésünk kicsit megbomlott, amit a MOL Esztergom ki is használt, és hamar 5 gólosra növelte a különbséget. A végén 29-34-re győztek, de mint Elek Gábor is nyilatkozta, megérdemelte volna a pontot a Dunaújváros, mert nagyon fegyelmezetten és erőt diktálva játszott végig velük ellentétben.
MESTERMÉRLEG
Gulyás Péter: – Gratulálok játékosaimnak, mert ma mindent megtettek a sikerért. Védekezésben olyan eredményeket mutattak, amelyek eddig hiányoztak a játékunkból. Ez jó alap a folytatásra, hogy mi is elkezdjük a pontgyűjtést. Ezzel a felfogással, ilyen mentalitással lehet majd a jövőben dolgozni.
Elek Gábor: – A Kohász a játék több elemében jobban teljesített, mint amit eddig láttam. Az első félidő teljes dráma volt számunkra, de szünet után is rengeteg védekezési problémával küszködtünk. Igazából ismét a rutin és Faragó Lea nyerte meg számunkra a találkozót. Nagyon-nagyon nem tetszett a mérkőzés, borzasztóan fegyelmezetlenek voltunk, csak a két pontnak örülhetünk.
DKKA – MOL Esztergom 29-34 (18-17)
DKKA: Oguntoye – Arany 3, Kellermann 7, Malovics 1, Kpodar 3 (2), Luchies 4, Paróczy 3. Csere: Wéninger (kapus), Török Fanni 1, Terzic 2, Somionka 1, Szalai 3, Lakatos P. 1, Borgyos. Vezetőedző: Gulyás Péter.
További hírek
Never a worse start of the season than this!
2020. Jul. 05.We could welcome an old-new player
2020. Jul. 01."A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.
We begin our season against Szombathelyi KKA
2020. Jun. 19.This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.
The future belongs to our Academists
2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlásFollowing successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.
Addicted to handball and adrenaline
2020. Jun. 15.The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.
2015-16 EHF Kupagyőztes




