„ACÉL A SZÍV!”
Jó kezdés után érvényesült a papírforma - Vác – DKKA 41-17 (18-9)
Az első percekben kifejezetten jól tartotta magát csapatunk a K&H Női Liga 22. fordulójában, a Vác otthonában.
A találkozó elején bátran, szervezetten játszottunk, többször is sikerült egyenlíteni, sőt a 7. percben még nálunk volt az előny (3–4).
Az első negyedóra végéig szoros maradt az állás, ezt követően azonban a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást. A Vác gyorsabb tempóra váltott, hatékonyabban használta ki helyzeteit, és a félidőre már 18–9-es előnyt épített ki.
A második játékrészben is próbáltunk kapaszkodni, de a hazai csapat tovább növelte különbséget, végül 41–17-es vereséget szenvedtünk.
A találkozón több fiatal játékosunk is lehetőséget kapott, akik becsülettel küzdöttek egy erős ellenféllel szemben.
Gólszerzők:
Kovács 5, Sztanó 5, Kálmán 2, Egejuru 2, Török 1, Horváth 1, Rigó 1
Csapatunk továbbra is minden mérkőzésen a fejlődést és a tisztes helytállást tartja szem előtt, és a hátralévő fordulókban is ezért lép pályára.
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.
2015-16 EHF Kupagyőztes




