„ACÉL A SZÍV!”
Ingyenes belépés – a DVSC érkezik
Szombaton hazai pályán folytatjuk a DVSC Schaeffler együttese ellen.
Szombaton hazai pályán folytatja szereplését a K&H Női Ligában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, amely a bajnokság 17. fordulójában a tabella élmezőnyéhez tartozó DVSC Schaeffler együttesét fogadja.
Időpont: 2026. március 14. (szombat) 17:00
Helyszín: Városi Sportcsarnok – Dunaújváros
Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy minden hazai NB I-es mérkőzésünkre ingyenes a belépés, így szeretettel várjuk a szurkolókat a csarnokba, hogy együtt biztassuk a csapatot.
A debreceni együttes kiváló szezont fut, hiszen 16 mérkőzésen 14 győzelemmel és 28 ponttal a tabella 3. helyén áll, így komoly kihívás vár fiatal csapatunkra.
Az őszi találkozón Debrecenben 35–25-ös hazai siker született, azóta csapatunk és a fiatal játékosok egyre több tapasztalatot szereznek az élvonalban.
A DKKA számára minden mérkőzés fontos állomás a fejlődés útján, és a csapat ezúttal is mindent meg fog tenni azért, hogy hazai pályán méltó ellenfele legyen az egyik legerősebb magyar csapatnak.
Élő közvetítés
A mérkőzést online stream formájában közvetíti a Magyar Kézilabda Szövetség és az M4 Sport kézilabdás YouTube-csatornája.
https://www.youtube.com/@m4sportkezielo/streams
Szurkoljunk együtt a lelátón vagy a képernyők előtt!
Hajrá DKKA, hajrá Kohász!

További hírek
MTK could celebrate in Szekszárd
2020. Feb. 21.Lots of mistakes committed in attack cost us the game.
On the right track concerning our youth teams
2020. Feb. 19. #DKKA utánpótlásWe received quite a lot of questions from players, parents and youth colleagues about the youth teams at our Academy
Announcement
2020. Feb. 18.Mátyás Gábor, executive director of our Academy forwarded the following message to us concerning the future outlook of our first team.
2015-16 EHF Kupagyőztes




