„ACÉL A SZÍV!”
Hidegzuhany: Nem várt vereség
A NEKA szinte végig vezetett, és elvitte a győzelmet a női kézilabda NB I szombati meccsén.
Szoros első félidő a NEKA ellen, hátrányban a szünetben.
Felnőtt csapatunk szombaton hazai pályán fogadta a NEKA együttesét. A találkozó nem indult jól együttesünk számára, a vendégek gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, és bár a igyekeztektünk felzárkózni, a balatonbogláriak rendre megtalálták a rést a védelmen. Tíz perc játék után 4–6 állt az eredményjelzőn.
A játékrész közepére kezdett összeállni a védekezésünk, Rosa és Paróczy góljaival sikerült egyenlíteni, ám a NEKA ismét átvette a vezetést. Zubai Gábor időkérése után két gyors Horváth-gól következett, így először kerültünk előnybe. A lendület azonban nem tartott sokáig: 11–11 után a NEKA egy 4–1-es sorozattal ismét elhúzott. Popovic még betalált, de a félidőt így is kétgólos hátrányban zártuk.
A mérkőzés második félidejére javulásra volt szükség a játékában, és úgy tűnt, a szünet jót tett a csapatnak: a folytatást két gyors hazai góllal kezdtük, sikerült kiegyenlíteni az állást. A lelkes kezdés azonban sajnos nem tartott sokáig.
A 16–16-os állás után újabb hullámvölgy következett, amelyet a vendégek könyörtelenül kihasználtak: egy 5–1-es NEKA-rohammal már négygólos hátrányba kerültünk. A támadójáték akadozott, több helyzet is kimaradt, két hétméterest is elhibáztunk, miközben a védekezés sem tudta megfékezni a vendégek támadásait.
A hajrához közeledve tovább nőtt a különbség, tíz perccel a vége előtt már ötgólos volt a NEKA előnye, és innen már nem tudott visszakapaszkodni csapatunk. Bár játékosaink az utolsó percekben is mindent megpróbáltak, ezúttal szinte semmi sem sikerült, az utolsó tíz percben csupán két gólt tudtunk szerezni. A végeredmény: 21–27, a pontokat pedig a vendégek vihették haza Dunaújvárosból.
Ez a vereség azt jelenti, hogy öt lejátszott fordulót követően csapatunk továbbra is nyeretlen, egyetlen szerzett ponttal a 13. helyen állunk a tabellán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 9. p.: 2–4. 19. p.: 10–9. 28. p.: 12–15. 33. p.: 15–15. 49. p.: 19–23. 26. p.: 20–27
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Zubai Gábor: – Akarat nélkül nagyon nehéz bármilyen mérkőzést megnyerni.
Bakó Botond: – Nehéz helyzetben mutatkozik meg egy csapat karaktere: Igazi összefogás és még nagyobb felelősségvállalás jellemezte ma a csapatot, ezért hatalmas dicséret jár. Nagyon nagy bravúr a mai sikerünk, de nem bízhatjuk el magunkat, hosszú még a bajnokság.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.
2015-16 EHF Kupagyőztes




