„ACÉL A SZÍV!”
Egyenlítő pillanatok és küzdelem a végsőkig a Szombathelyi KKA ellen
Fiatalok a pályán, szívvel a csatában – DKKA 25 percig kiválóan helytállt a Szombathelyi rohamokkal szemben!
Az első félidőben remekül játszott a DKKA női kézilabda csapata a Szombathely ellen, ám a második felvonásra tempót váltó vendégek magabiztos sikerrel vitték el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.
A Szombathely elleni összecsapással folytatta a felnőtt női NB I küzdelmeit a DKKA női kézilabda csapata szombaton.
A mérkőzésnek egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei, de az újabb serdülő és ifjúsági játékosokat bevető dunaújvárosiak ezúttal nagyon bátran kezdték a csatát, s 1-3 után nemcsak egyenlítettek, hanem a vezetést is magukhoz tudták ragadni (4-3). A szombathelyiek egy 3-0-s etappal fordítottak, de fiataljaink nem akartak leszakadni ellenfelükről, több remek támadással tapsoltatták meg az értük szorítókat, és a játékrész derekán kétszer is sikerült egyenlíteniük, sőt, volt, hogy újra a vezetésért támadtak (11-11). A játékrész hajrájához közeledve sajnos egyre inkább kezdett kijönni a két kispad hossza közti különbség, egyértelműen fogyott a levegő hazai oldalon, így 13-14 után elhúzott a Szombathely, s a félidei pihenőre már 15-21-es állással vonultak a felek.

A második harminc percre lényegesen élesebben jöttek ki a vendégek, akiknek bő négy perc kellett ahhoz, hogy meglegyen a "tíz közte", míg a negyvenedik perchez érve már 17-30-as állást mutatott az eredményjelző. Ekkor már sokkal jobban meg kellett küzdenie fiataljainknak minden egyes találatért, s hiába kért újra időt Zubai Gábor, tovább nőtt a két gárda közti különbség, így az 50. percben már húsz góllal, 39-19-re vezetett a szombathelyi alakulat. A véghajrában is sokkal pontosabban, frissebben játszottak a vendégek, akik tovább növelték fórjukat és végül 57-23-as sikert aratva vitték el a pontokat Dunaújvárosból.
DKKA – SZKKA 23-47 (15-21)
DKKA: Angyali – Horváth A. 6, Egejuru 10, Rigó 1, Kovács 3, Sztanó 2, Török. Csere: Krasznai (kapus), Kálmán N. 1, Titscher. Vezetőedző: Zubai Gábor.
forrás:
https://dunaujvaros.com/hirek/202603/huszonot_percig_birta_a_kohasz
Nézd meg a mérkőzés legjobb pillanatait galériánkban:
https://kohaszkezi.hu/hu/galeria/6648
További hírek
Never a worse start of the season than this!
2020. Jul. 05.We could welcome an old-new player
2020. Jul. 01."A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.
We begin our season against Szombathelyi KKA
2020. Jun. 19.This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.
The future belongs to our Academists
2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlásFollowing successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.
Addicted to handball and adrenaline
2020. Jun. 15.The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.
2015-16 EHF Kupagyőztes




