„ACÉL A SZÍV!”
Egy hajszálra a pontszerzéstől | SZKKA-DKKA 32-31
Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen csapatunk.
A válogatott szünet után Szombathelyen folytatta a bajnoki küzdelmeket a női kézilabda csapatunk szombaton este. A mieinknek égető szükségük lett volna első győzelmük megszerzésére, de a két pont otthon tartása volt a célja a hazaiaknak is, akik valamivel jobban is kezdtek a mieinknél, mert Fehér találatára kettővel válaszoltak, s a 11. percig tartották is egygólos előnyüket.
Nehezen ment a gólszerzés, ráadásul a mieink védelme sem volt túl acélos, így a hazaiak öt góllal eltudtak húzni, akik a folytatásban is pontosabban játszottak. Együttesünk a tetemes hátrány ellenére sem adta fel a küzdelmet, Román, Gajdos és Rosa találataival felezte meg hátrányát, sőt, a brazil válogatott átlövő újabb gólja után már csak kettő volt a hátrány. A félidő hajráját azonban jobban bírta a Szombathely, mely újra ellépett néggyel, így négy gólos előnnyel vonulhattak a pihenőre. (19-15).
A második felvonás elején Török és Kellermann találatai után újra bizakodhattunk, de egy 4-0-s rohammal ismét meglépett a házigazda. A folytatás hullámzó játékot hozott, melyben úgy tűnt, ismét magára talál együttesünk, ugyanis Popovics, Rosa és Horváth góljaival sikerült visszajönni három találatra, ráadásul a hazaiak legjobbját, Pödör Rebekát a 45. percben piros lappal kiállították a játékvezetők. A meccs utolsó negyed órájában többször is feljött kettőre a csapatunk, de tovább nem jutott, sőt, három perccel a lefújás előtt megint néggyel mentek a vendéglátók és eldőlni látszott a mérkőzés.Kézilabdázóink azonban hatalmas hajrát nyitottak, Bartulovic fontos védései után Rosa, Kellermann és Gajdos találataival minimálisra csökkentették a két gárda közti különbséget és ekkor még szűk másfél perc hátra volt a mérkőzésből. Ezt az időt azonban már szinte végig a mieink kapuja előtt töltötte a hazai csapat, mely öt másodperccel a vége előtt dobta csak el a labdát, így már nem volt elég az egyenlítésre, vagyis a szombathelyiek végül 32-31-es győzelemmel tartották otthon a pontokat, míg a mieink maradtak a tabella tizenkettedik helyén.
Szombathelyi KKA – DKKA 32-31 (19-15)
DKKA: Bartulovic – Paróczy 1, Agócs 2, Lakatos P., ROSA 9, Kellermann 6, Fehér 1. Csere: Wéninger (kapus), Terzic 1, Török 1, Horváth A. 1, Luchies 1, Popovic 1, Kerekes, Román 4, Gajdos 3. Vezetőedző: Zubai Gábor.
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Ma megint megmutattuk mindkét arcunkat. Az első félidőben minden működött, amit megbeszéltünk, kézben tartottuk a meccset. A második játékrészt pocsékul kezdtük, elbizonytalanodtunk, magunkra húztuk a Dunaújvárost. Sokat dolgozunk, ennek azonban nem mindig van látszata. Kellettek a jó egyéni teljesítmények is a sikerhez.
Zubai Gábor: –Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Az első félidőben nem működött jól a támadójátékunk, ráadásul sok helyzetet is kihagytunk. A szünetben átbeszéltük, hogy min kell változtatni, és vissza is jöttünk a meccsbe. Küzdöttünk, de ma ez vereslget ért. Hiszem azonban, hogy a munka, amit a lányok elvégeznek, hamarosan pontokban is megmutatkozik majd.
További hírek
Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)
2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlásOur live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!
The draw is ready in the League Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.
We got our opponent in the Hungarian Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.
We did not manage to win it this time
2021. Jan. 30.Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.
What a victory!
2021. Jan. 27.With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.
2015-16 EHF Kupagyőztes




