„ACÉL A SZÍV!”
Egy félidei bíztató játék | DKKA- VASAS SC
Az első félidő közepéig tartottuk a lépést a vendég alakulattal.
Tizenkilenc gólos, 37–18-as győzelmet aratott a Vasas a DKKA ellen a női kézilabda NB I 14. fordulójában, péntek este. Az eredmény a papírformának megfelelően alakult, még annak ellenére is, hogy a vendégek sérülés nélkül, ám több kulcsemberüket nélkülözve léptek pályára. A dunaújvárosiaknál szintén ketten hiányoztak a keretből, ugyanakkor két fiatal játékos, Ecsődi Amanda és Horváth Eszter életük első felnőtt élvonalbeli mérkőzésén szerepelhetett.
A találkozó első közel húsz percében a DKKA teljesen egyenrangú ellenfele volt a Vasasnak, a fiatalok ebben az időszakban eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották. Ezt követően azonban a fáradtság és a fizikai különbség egyre inkább megmutatkozott, így fokozatosan nőtt a két csapat közötti különbség. Ennek ellenére Zubai Gábor együttese ismét helytállt, és nem vallott szégyent a jóval esélyesebb ellenféllel szemben.
NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–VASAS SC 18–37 (6–16)
Dunaújváros, 150 néző. V: Garay, Varasdi
DUNAÚJVÁROS: GYŐRI A. – Takács Sz. 1, Horváth A. 4 (1), KOVÁCS F. 5, SZTANÓ 6, Egejuru 1, Török Fanni 1. Csere: Krasznai, Angyali (kapusok), Ecsődi, Horváth E. Edző: Zubai Gábor
VASAS: VÁRTOK R. – Jakab 3, KEKEZOVICS 6, Tóth Nikolett 5, Sápi 3, NAGY N. 6, Oláh K. Csere: Tóth Nikolett (kapus), Csire 4, Román 5 (2), DOMBI K. 4, Matyasovszky 1. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 9. p.: 4–4. 19. p.: 6–8. 22. p.: 6–10. 40. p.: 8–24. 55. p.: 16–32. 59. p.: 17–37
Kiállítások: –, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Zubai Gábor: – Az első tizenöt perc nagyon sikeresen alakult nekünk, a Vasasnak éppen ellenkezőleg. Örömteli volt látni Győri Alexa teljesítményét a kapuban, valamint azt, hogy a megbeszélt helyzetekből sikerült gólokat szereznünk. Viszont hamarabb elfáradtunk, mint az előző találkozókon.
Konkoly Csaba: – Ezen a mérkőzésen igazából csak a gólkülönbség volt a kérdéses. Az első játékrész végére sikerült úgy kézilabdázni, amivel ez a különbség kialakult. A szünet után úgy játszottunk, ahogyan az öltözőben megbeszéltük.
További hírek
DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews
2021. Mar. 24.Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.
A clear ETO victory
2021. Mar. 24.The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".
Bába Mihály passed away
2021. Mar. 23.We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!
Second two points in the pocket too
2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlásWithin three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.
Nice away victory
2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlásWhile the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.
2015-16 EHF Kupagyőztes




