„ACÉL A SZÍV!”
Egy fejezet véget ér - Idegenben zárjuk az élvonalbeli szezont
a DKKA Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC otthonában fejezi be élvonalbeli szereplését.
A K&H Női Liga 2025/2026-os szezonjának utolsó fordulójához érkezett. A záró játéknapon valamennyi csapat egyszerre lép pályára, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia pedig Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC otthonában fejezi be élvonalbeli szereplését.
Az idény során számos nehézséggel kellett megküzdenie klubunknak. Az ősszel kialakult helyzetet követően fiatal játékosaink vállára óriási teher nehezedett, hiszen többen egyszerre szerepeltek a felnőtt-, valamint az utánpótlás-bajnokságokban is. Mindezek ellenére csapatunk becsülettel végigküzdötte a szezont, és minden mérkőzésen a maximumot próbálta kihozni magából.

A múlt heti, Kozármisleny elleni találkozó egy korszak lezárását jelentette Dunaújvárosban. A DKKA jogelődjeivel együtt közel öt évtizeden át, megszakítás nélkül szerepelt a magyar női kézilabda élvonalában. Ez a rendkívüli sorozat most véget ér, de a klub jövője szempontjából egy új építkezési időszak kezdődik.

Vasárnap este az Alba Fehérvár KC lesz az ellenfél. A hazaiak kiváló szezont tudhatnak maguk mögött, míg fiatal együttesünk számára a tisztes helytállás és az utolsó pillanatig tartó küzdelem jelenti a legfontosabb célt.
Játékosaink ezúttal is azért lépnek pályára, hogy méltó módon képviseljék klubunkat, városunkat és szurkolóinkat. Ahogy az egész szezon során, most is a szív, az akarat és az egymásért való harc lesz a legfontosabb.
K&H Női Liga – 26. forduló
2026. május 31., vasárnap – 18:00
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár
Alba Fehérvár KC – DKKA
A mérkőzést online stream formájában közvetíti az MKSZ és az M4 Sport kézilabdás YouTube-csatornája.
Közvetítés:
https://www.youtube.com/live/CoPDCFAvYc4
HAJRÁ KOHÁSZ! HAJRÁ DKKA!
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!
2015-16 EHF Kupagyőztes




