„ACÉL A SZÍV!”
Dícséret illeti a lányokat | DKKA-ALBA FEHÉRVÁR KC 23-29
Csapatunk 10 játékossal is keményen küzdött a Fehérvár ellen
A DKKA a női kézilabda NB I 13. fordulójában péntek este az Alba Fehérvárt fogadta. Csapatunk rendkívül nehéz helyzetből várta a Fejér vármegyei rangadót, hiszen Zubai Gábor vezetőedző ezúttal is jelentősen szűk kerettel számolhatott. Az előző fordulókhoz képest Fehér Luca, Szalai Petra és Kerekes Laura sem állt rendelkezésre, így mindössze nyolc mezőnyjátékos melegített a három kapus mellett. Az Alba a bajnokság egyik meglepetéscsapataként, a negyedik helyről érkezett Dunaújvárosba, ami tovább növelte a találkozó kihívását számunkra.
A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, ám Sztanó találata, majd Egejuru szép megoldása után rövid időre átvettük a vezetést (2–1). Ezt követően azonban technikai hibák és eladott labdák nehezítették a játékunkat, amelyeket az Alba könnyű gólokkal büntetett, hiába mutatott be Győri több védést is. A 2–8-as állás után Horváth törte meg a gólcsendet, majd csapatunk tartani tudta a különbséget, több szép akcióval és nagy küzdéssel. A közönség különösen Győri üres kapus találatát jutalmazta tapssal. A félidő hajrájában feljavult a támadójátékunk, így 11–20-as állással vonultak pihenőre a csapatok.
A második játékrészre Krasznai érkezett a kapunkba, aki rögtön védéssel jelezte érkezését. Az Alba több poszton is frissített, míg nálunk Egejuru volt a legaktívabb, aki a 35. percben megszerezte első gólunkat a félidőben (12–25).
A folytatásban Egejuru kapufás átlövéssel jelentkezett, majd kiállítása miatt nehéz percek vártak csapatunkra. Sztanó azonban azonnal eredményes volt, Krasznai pedig hetest védett – ráadásul a hátával és a kapufák segítségével –, ám a vendégek gyors lerohanásokkal növelték előnyüket. A szűk rotáció ellenére két beállóval is próbálkoztunk, de Rigót és Kovácsot szoros védekezés fogta. Az idő előrehaladtával érezhetően fogyott az erő, tízperces gólcsend után 15–33-ra módosult az állás.
Az öt védéssel záró Krasznai helyére Angyali érkezett, aki rögtön bravúrral mutatkozott be, majd Horváth üres kapus góllal használta ki a lehetőséget. Angyali újabb védése hatalmas tapsot kapott, a végjátékban pedig csapatunk tovább csökkentette hátrányát. A kisebb létszámú, de rendkívül lelkes közönség minden hazai gólt megünnepelt, a kispad pedig egy gyors indítás utáni találatnál együtt örült a csapattal – jól mutatva, mennyit jelentett ebben a helyzetben minden sikeres megmozdulás.
A fiatalok ismét mindent megtettek a tisztes helytállás érdekében, hősiesen küzdöttek és 23 gólt tudtak lőni a bajnokság egyik élcsapatának. A végeredmény 23-29.
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–ALBA FEHÉRVÁR KC 23–39 (11–22)
Dunaújváros, 150 néző. V: Hajdu-Hársfalvi, Mórocz
DUNAÚJVÁROS: Győri A. 1 – HORVÁTH A. 7, EGEJURU 6, Takács Sz., Rigó, SZTANÓ 4, Török Fanni 1. Csere: Krasznai, Angyali (kapusok), Kovács F. 4 (1). Edző: Zubai Gábor
FEHÉRVÁR: Aalla – SZABÓ-MÁJER 5, Hajdu 1, Kocsis B. 1, LAZICS 10, Szabó K. 3 (1), BOJTOS 5. Csere: Hadfi (kapus), Moreno 1, Szmbatjan 2, ZENTAI 7, Pavlovic 2 (1), GERGÁLY 2 (1), Sulyok. Edző: Szuzana Lazovics
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–5. 13. p.: 3–10. 23. p.: 8–18. 34. p.: 11–25. 47. p.: 14-33. 56. p.: 20–37. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Zubai Gábor: – Nagyon büszke vagyok a lányokra, hatalmasat küzdöttek, lehet, hogy ez kívülről nem is látszik eléggé. Mind taktikailag, mind fizikailag megerőltető menet ez nekünk, főleg úgy, hogy ezen a mérkőzésen például egyetlen mezőnyjátékoscserénk volt.
Szuzana Lazovics: – Befejeztük a félidényt, ami nagyon sikeres volt. A dunaújvárosi találkozó jó felkészülés volt a szerdai, Debrecen elleni mérkőzésre, remélhetőleg az jóval magasabb színvonalú lesz.
További hírek
Counting on the youths
2018. Aug. 09.Recently there has been a change in the executive manager position at DKKA Kft, the company responsible for running our Academy. István Szemenyei was replaced by Zsolt Nyakacska, who was previously part of the greatest successes concerning the women's handball sport of Dunaújváros around the millennium. The question seem fair, can be our aim again to become a standard Champions League team?
We defended our title in Viborg
2018. Aug. 04.A flawless performance from the DKKA II. girls' U19 team at the Generation Handball tournament in Viborg.
A victorious closing of the handball camp
2018. Aug. 03.Our adult team finished the training camp in Viborg with a two-goal victory against the hosts.
This time a defeat
2018. Aug. 02.Our team suffered a nine-goal defeat from the team of Silkeborg on today's friendly match in Denmark.
A win against the silver medalist of Denmark
2018. Aug. 01.On a close game Kohász won with a score of 29-27 against Odense Handbold in Viborg.
2015-16 EHF Kupagyőztes




