„ACÉL A SZÍV!”
Biztosan nyert a címvédő - - forrás: DO
Akadtak felvillanásai a DKKA fiataljainak a címvédő Győr ellen, de a hazaiak igazolták a papírformát és sima győzelmet arattak a két gárda péntek esti bajnoki találkozóján.
Idegenben, a listavezető és bajnoki címvédő Győr otthonában lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia "felnőtt" együttese a bajnokság újabb fordulójában pénteken este. A mérkőzésnek természetesen a világsztárokkal felálló hazaiak voltak az esélyesei, míg a mieinktől tényleg csak azt lehetett várni, hogy hozzanak ki mindent magukból, s igyekezzenek néha megnehezíteni neves ellenfelük dolgát.
A kezdés biztató volt a Kohász szempontjából, mert a győriek első két találatára Baranyi, majd Sztanó válaszolt, s bár a hazaiak hoztak egy 3-0-s etapot, a 11. perchez érve még csak kettő góllal, 6-4-re vezettek a vendéglátók. A folytatásban egyre inkább felpörögtek a zöld-fehérek, s bizony elkezdett nyílni az olló a csapatok között, a 20. percben 14-6-ra, míg nem sokkal később már 20-10-re vezettek a házigazdák, s a félidei szünetre 22-10-es győri fórral vonultak a felek.
A térfélcsere után ott folytatta az ETO, ahol az első felvonásban abbahagyta, s bő tíz perc elteltével már húsz góllal, 33-13-ra vezetett. A DKKA fiataljai tetemes hátrányuk ellenére is mentek előre becsülettel, s bár hátrányukat nem tudták csökkenteni, támadásban azért sikerült feljavulniuk, így az utolsó tizennyolc percben nyolc alkalommal is bevették a házigazdák kapuját. A Győr azonban ennek ellenére is tovább növelte vezetését, s a papírformának megfelelően nagyon sima, 49-21-es győzelemmel szerezte meg a két bajnoki pontot.
Győri Audi ETO KC – DKKA 49-21 (22-10)
DKKA: Krasznai – Horváth 3, Sztanó 2, Takács., Rigó 2, Egejuru 2, Szűcs 1. Csere: Angyali (kapus), Baranyi 4, Kovács 6, Dobos, Titscher 1. Vezetőedző: Zubai Gábor.
Forrrás:
https://dunaujvaros.com/hirek/202605/biztosan_nyert_a_cimvedo
- spigott -
További hírek
Splendid home victory
2019. Oct. 12.With some excellent defending and fantastic saves from Kyra Csapó we got a nice home victory against Mosonmagyaróvári KC.
We got Mosonmagyaróvár in the Hungarian Cup
2019. Oct. 11.We will face the team of Motherson-Mosonmagyaróvár away in our first - althogether the third - round of the competition.
One point against MTK
2019. Sep. 21.Our adult team managed to equalize in the last period of the game despite being three goals down a few minutes earlier.
Season ticket info - Szekszárd
2019. Sep. 18.Season tickets in the Sport Center of Szekszárd (Szekszárdi Sportközpont) go on sale. The first match taking place there due to the renovation of our Arena will be on 25th October from 18.00 DKKA vs. Győri Audi ETO KC.
2015-16 EHF Kupagyőztes




